Ha választanom kéne, hogy melyik a kedvencem, az Erdélyben található számtalan csodás természeti látványosság közül, gondolkodás nélkül rávágnám, hogy a Szent Anna-tó. Na de miért is ilyen egyértelmű ez számomra?
Ennek oka, hogy Közép-Európa egyetlen vulkanikus tava, valami különleges, szavakkal nehezen leírható, már-már szakrális kisugárzással rendelkezik számomra.
2001 nyarán, főiskolás koromban jártam itt először egy tízfős társasággal. Gyalog mentünk fel a Büdös barlang felőli oldalon, és emlékszem milyen jól esett az augusztusi melegben végre megmártózni a tó hűsítő vizében. Beúsztunk a közepére, ahonnan körbenézve körös körül csak fenyveseket látott az ember a víz fölé magasodni, mialatt a mélyből feltörő különféle gázok buborék formájában törtek a felszínre.
Ha rágondolok, ma is fel tudom idézni azt az érzést, ami a tó közepén lett úrrá rajtam azon a forró augusztusi délutánon. Ugyanis olyan mértékű békesség és nyugalom kerített hatalmába, amihez hasonlót nem nagyon éltem még át sem korábban, sem azóta. Olyan érzésem volt, hogy hazaérkeztem és habár még nem tudtam pontosan mikor és hogyan, de vissza fogok ide térni.
Érdekes egyébként, hogy egy bő évszázaddal korábban Jókai Mórt is hasonló érzések keríthették hatalmába ezen a helyen, hiszen így írt róla:
„Vannak nagyszerűbb, pompásabb, elragadóbb látványok Erdély tájai közt, de oly magasztos alig lehet több, mint a Szent Anna tava. A legrégibb időktől a legújabbig szüntelen vallásos eszmék Sion-köde lebegett e táj fölött, ez volt a rajongók, az ihlettek Libanonja, ami Izráelnek az Olajfák hegye, a hindunak a gangeszi szent völgy, az északi skandinávnak az Igdrazill árnyéka alatti magány, s a hellén költészet arany árnyképeinek a Tempe: az Erdélynek a Szent Anna tava.”
Ha jobban belegondolok Józsival való barátságomat is a Szent Anna-tónak köszönhetem. Ugyanis az első látogatás után eltelt egy évtized úgy, hogy nemhogy a tónál nem jártam, de Székelyföldön, sőt Erdély más részein sem. Mígnem 2011-ben munkakapcsolatba nem kerültem vele, aki akkor egy olyan futóversenyt szervezett, melynek épp a Szent Anna-tó partján volt a befutója. Ahogy ezt megtudtam, rögtön világossá vált számomra, hogy szeretném megnézni a versenyt és ezáltal ismét eljutni erre a különleges helyre.
Így alakult, hogy a következő, 2012-es versenyen már én is részt vettem és a 23 km-es táv teljesítése után futva, (vagy ahogy a székelyek mondják, szaladva) érkeztem meg életemben másodszorra a Szent Anna-tó partjára. Örömteli volt a viszontlátás, és habár nem volt olyan nagy a meleg, mint tizenegy évvel korábban, azért ismét megmártóztam a tóban. A hely szelleme pedig ezúttal is elvarázsolt.
Innentől kezdve pedig felgyorsultak az események és a következő években rendszeresen, sőt egyre gyakrabban fordultam meg a Szent Anna-tónál. Először 2013-ban újra lefutottam a versenyt, majd 2014 végén beszálltam a szervezésbe is.
Az ezt követő öt évben jártam itt minden évszakban. Láttam a tavat befagyva és hóval borítva, láttam esőben bőrig ázva, nyári melegben és ősszel is.
Érkeztem ide nem csak gyalog, vagy futva, hanem autóval, kerékpárral, sőt egyszer még siklóernyőztem is itt. Álltam a tó partján sok száz ember társaságában a célba érkező futókat köszönteni, de piknikeztünk itt kettesben is sokkal meghittebb körülmények között. Az évek során pedig számos alkalommal láttam medvét is a tó partján sétálva, vagy épp az odavezető úton az autóban ülve, vagy épp a fák között túrázás során.
Mivel a Szent Anna-tó egyetlen vízutánpótlását a csapadék biztosítja, (hiszen kráter tóról van szó, amibe nem folyik be egyetlen patak, vagy forrás sem) különös figyelmet kell fordítani a védelmére. Azért, hogy unokáink is láthassák a tavat és ne mocsarasodjon el, mint ahogy ez a Csomád másik kráterében található Mohos-láppal történt, néhány éve már nem lehet fürdeni benne. Beúszni tehát már sajnos nem lehet a közepére, viszont helyette lehet csónakot bérelni, vagy éppen körbesétálni az egész tavat. Akármelyiket is választjuk egy biztos, a Szent Anna-tó továbbra is rabul ejti az idelátogatók szívét.